A vadonatúj UX crossover megalkotásakor a Lexus tervezői olyan harmonikus formát alkottak, amely finoman ötvözi az erőt a stílussal és a funkcionalitással, miközben maga az autó maga az alakot öltött aerodinamika. A mindehhez társuló, a külső és belső terek közötti határt elmosó egyedi belső formaterv és az különleges fényezési színek gondoskodnak arról, hogy akármerre is járjon az autóval a tulajdonosa, a fejek megforduljanak utána.

Az orsó alakú hűtőmaszk, amely alapformájában más Lexus modelleken is felbukkan, egészen egyedülálló a vadonatúj UX-en. A hűtőrács – amelynek központjában a Lexus emblémája áll – a formák változásával érdekes, háromdimenziós hatást hoz létre, így más-más szemszögből nézve folyamatosan változik a megjelenése. A fényszórók formája úgymond befejezi az UX frontészének kialakítását, magabiztossá téve a látványt. A nappali menetfények a fényszórók feletti nyílhegy motívumban helyezkednek el, hangsúlyozva a Lexusokra jellemző L-alakú világítási képet. A fényszórók alaphelyzetben egyprojektoros, kettős fénysugaras (dual-beam) LED, vagy opcionálisan ultravékony, háromprojektoros LED-es egységek lehetnek. A hűtőrácstól induló markáns élek az utastér felé vezetik a tekintetet. Az első és a hátsó sárvédők látványosan szélesednek, miközben az autó alapformáját meghatározó vonalak lendületesen futnak hátrafelé, lágyan körülölelve a kabint. Ezek a gondosan kidolgozott külső felületek egyszerűek, az autó sarkaira kitolt kerekekkel együtt mégis figyelemfelkeltők, imponálóan erőt és dinamizmust sugároznak. A sárvédők műanyag védőelemeinek kialakítása aerodinamikájával (a zavaró áramlások és az emelőhatás csökkentésével) szintén hozzájárul az autó menetstabilitásához. A kombinált hátsó lámpatestek különlegesen szárnyszerű, modern kialakítása nemcsak látványos, de az aerodinamikát, az autó mögötti áramlásokat – és ezzel együtt az autó irányíthatóságát, stabilitását – is javítja. A bal és jobb oldali hátsó lámpatesteket összefüggő fénycsík köti össze, átívelve a csomagtér ajtaján; a 120 LED-ből álló fényvezető elem a legkeskenyebb pontján csupán 3 mm széles. A hátsó szélvédő feletti légterelő a karosszéria alsó, padló alatti, sík burkolataival együtt komolyan csökkenti a légáramlások keltette menetzajokat. A Takumi (azaz japánul kézműves) mesterek a formatervezőkkel és a mérnökökkel közösen dolgozták ki az UX összes külső felületét. Munkájuk kiemelten fontos volt, hiszen 0,01 mm-es értékekről és méretpontosságról beszélünk, ami már az egyes karosszériaelemek préselését is komoly feladattá teszi. Az alapmodellhez járó 17×6,5 colos, ötküllős alumínium keréktárcsák aerodinamikus, úgynevezett Gurney-szárnyas formaterve egyszerre szolgálja a fékek hűtését, és a légellenállás csökkentését. A formaterv kifelé szívja a levegőt a kerék belsejéből, miközben a külső felületi áramlás követi a kerék felületét és csökkenti a légellenállást. Ezek az áramvonalas keréktárcsák válaszhatók ezüstmetál és sötét metálszürke színben is. Az exkluzív F Sport csomag részeként az UX elérhető (nem aerodinamikus) 18 colos alumínium keréktárcsákkal is.

Egyedi autó – egyedi színek

A Lexus UX összesen 13 színben kapható, amelyek mindegyike kiemeli a merész vonalvezetést. Három exkluzív új színt is kifejlesztettek az UX számára: a Ragyogó Karneol élességet és mélységérzet teremt többrétegűségével, a piros alapon sárga interferens csillámréteg teszi egyedivé. A Terrán Khakit az erős fény és a sötét, nyugodt árnyak ellentéte szülte. Sok benne a nagyméretű csillám, de ez nem borítja fel a színek egyensúlyát. Az Égszínkék egyszerű kéknek tűnik, napfényben azonban élénken szikrázik a festékbe kevert üvegszemcsék hatására.

Belső formaterv: a luxus új szintje

Az UX belső tere a dinamikus luxus szedánok hangulatát idézi, de a magasabb üléspozíció és a variálhatóság már egyértelműen a crossovekre jellemző. Az anyagok és a kivitelezés színtiszta Lexus minőség, amely ötvözi a tradicionális japán kézművességet, a vendégszeretetet az innovatív gyártástechnológiákkal.

Ugyanakkor az UX belsőépítészeti koncepciója a biztonságról is szól. Az ajtók belső íve robusztus keretet képez, ami növeli a biztonságérzetet. A tradicionális japán építészeti koncepció, az ’Engawa’ által inspirálva – amely elmossa a külső és a belső terek közti határt – a tervezők az UX-en belül is a folytonosság elvét követték.

A vezetőülésben ülve úgy tűnik, hogy a műszerfal felső része a szélvédőn túlra nyúlik, és a sárvédőkben folytatódik. Ennek eredménye a kiváló látómező, valamint az autó méreteinek, a kerekek elhelyezkedésének kellemes érzete. A folyamat visszafelé is működik: kívülről szemlélve úgy tűnik, hogy a gépháztető közvetlenül a műszerfalhoz kapcsolódik a szélvédőn keresztül.

A be- és kiszállás az UX esetében kényelmes mozdulatsor, a csípőpont ugyanis optimális magasságban van, továbbá speciális kialakítású maga az üléspárna is. Az ember-, illetve vezetőközpontú megközelítést tisztán mutatja az alacsony műszerpult, valamint az A-oszlopok vékony kialakítása, amelyek így nem akadályozzák a kilátást. Bár az üléspozíció magasabb, mint a normál személyautóké, a csípő- és a sarokpont közti szintkülönbség csökkentésével az UX vezetője úgy érzi, közelebb van az úthoz, mint egy hagyományos SUV-ban.

Az autó ajtaja a vezető és a jármű első találkozási pontja. Minden apró részletre figyelve – a kifinomult luxus érdekében – a Lexus akusztikai mérnökei idegtudósokkal működtek együtt, hogy az ajtók zárásakor hallható hang a lehető legkellemesebb legyen. A csapat a legmegfelelőbb anyagokat olyan kutatásra alapozva választotta ki, amely a luxusautók ajtóinak zárásakor keletkező agyhullámokat vizsgálta; az ajtók formáját pedig tizedmilliméteres pontossággal úgy alakították ki, hogy azok jóleső, megnyugtató hangot adjanak. Mindezek mellett az összes, a Kyushu üzemben előállított UX modellt egy kimondottan erre a célra szolgáló zajmentes helyiségben vizsgálnak meg a Lexus Takumi mesterei, hogy kiszűrjék, és szükség esetén korrigálják az ajtók csukásakor kiadott zavaró hangokat. Tipikus Lexusként az UX rendkívül csendes vezetési élményt nyújt, nagy szilárdságú vázszerkezetének, valamint a karosszéria különféle pontjain elhelyezett, speciálisan megalkotott hangelnyelő és hangszigetelő anyagoknak köszönhetően. Ugyancsak tipikusan a Lexusra jellemző, hogy a mérnökök egészen a forrásig kutatják a zajokat, hogy kizárhassák azokat a kabinból. Így még a gumiabroncsok által kipréselt víz hangját is hatásosan csökkentették.

“Vezérlőállás” koncepció

Az UX vezetője a „vezérlőállás” koncepciónak köszönhetően a lehető legközelebbi kapcsolatot tart az úttal. A jármű vezetéséhez leginkább szükséges funkciókat a vezető közelében helyezték el, a háttámla pedig ideálisan, a testalkatnak megfelelően ível, így természetes és komfortos ülést biztosít. Az ülésmagasság rendkívül széles tartományban állítható: a sportos ötajtósokéra emlékeztető dinamikusan alacsony üléspozíciótól kezdve a magas, crossoverekre jellemző üléshelyzetig, így a legkülönbözőbb vezetési élményekben lehet részünk. Az UX első ülései alapesetben manuálisan 6 irányban, vagy opcionálisan 8 irányban elektromosan állíthatók, a vezetőnek állítható deréktámasza is van. Az első ülések lapjaiban rugó és szivacs egyaránt található, így a speciálisan tervezett felület gyengéden körülöleli az utast és elosztja a terhelést.

A Lexus teremtette luxus kiterjed az UX kabinjára is. A háromküllős kormány és az analóg óra a csúcsmodell Lexus LS limuzinból származik, és mint minden Lexusban, a klímamenedzser itt is automatikusan szabályozza, és optimális szinten tartja az utastér és a hűthető-fűthető ülések hőmérsékletét. A híres Lexus-figyelem minden részletre kiterjed, így a szélvédő felső részének kialakítása kiküszöböli a zavaró fény-árnyék hatásokat, valamint a kapcsolók működtetése is igazi „Lexus élmény”.

Látványos, kézműves kidolgozású új felületek

A Lexusnál hagyomány, hogy a tradicionális japán kézművesség és vendégszeretet jegyeivel egyedivé varázsolja napjaink luxusautóit. Ez a szemlélet érvényesül az UX esetében is, különös tekintettel az életük első luxusautóját megvásárló fiatalokra. A Lexus dizájnerei számos prémiumautó-tulajdonossal beszélgettek a világ különböző helyein – köztük Európában is –, hogy megismerjék a leendő vásárlók elvárásait, és hogy többet tudjanak meg életstílusukról. Az így szerzett ismeretek új megvilágításba helyezték a luxus fogalmát, és segítettek az UX utastéri hangulatának és minőségének pontos kialakításában.

Ennek eredményeképpen született meg a „kevesebb több” elve alapján megalkotott, túlzások nélküli belső környezet. Egy autó utastere ugyanis rengeteg elemből áll össze (műszerfal, ülések, díszítések stb.), ám ezek egysége, kiegyensúlyozott összhatása az, ami igazán számít. Az egyik példa erre az UX-hez rendelhető bőrkárpit, ami tradicionális japán sashiko varrási technikával készül, ami sokaknak ismerős lehet a judo- és a kendo öltözékekről. Az így kialakított felületet különleges perforáció díszíti, amelyet gyönyörűen összehangolt matematikai görbék alkotnak, egyedi megjelenéssel ruházva fel az autó üléseit.

A Lexus UX széles választékát kínálja a belső színkombinációknak, amelyek mindegyike különleges hangulatot kölcsönöz és kihangsúlyozza a prémium színvonalú tervezést. Az üléskárpit anyaga lehet szövet, bőr és ezek kombinációja, utóbbi esetben Tahara bőrrel. Az alapmodellhez ötféle tónus választható: a kobalt, a fekete, a fehér kőris, a telt krémszín és az okker. A fekete mellett az F SPORT lobbanó vörös vagy fehér kárpitozással is elérhető. Az elősötétített műszerpanelen és a kabin díszítésein kétféle felületi kidolgozás lehet, négyféle színben. A Lexusnál először az UX kínál új dekorációként speciális kidolgozású japán papírt (washi) idéző anyagot. Ez a különleges papír gyakori elem a hagyományos japán otthonokban, ahol nyugodt és meleg légkört teremt. Sokat elmond a színvonalról, hogy a szemcsés bőrborítás a Lexus két csúcskategóriás luxusmodellje – az LC kupé és az LS limuzin – fedélzetén is megtalálható.

Sokoldalúság és praktikum

Az UX alkalmas arra, hogy könnyen felderítse a várost. A 2640 mm-es tengelytáv hozzájárul a sima és stabil futáshoz. A 4495 mm hosszú karosszéria és a szegmens legjobb, két szegély között mért 10,4 m-es fordulóköre sokat segít a Lexus UX könnyed manőverezésében, és kényelmes parkolásában. A be- és kiszállást több funkció is könnyíti, többek között a csípőponthoz viszonyítva optimális magasságában lévő ülések, a küszöbidomok metszett profiljai és az ülőlapok kialakítása. Az apró holmik tárolásához az UX kínálja a legnagyobb középkonzoli dobozt a kategóriában. A rendelkezésre álló, kéz nélkül nyitható-zárható csomagtérajtó kényelmesebbé teszi a poggyászok bepakolását, míg a tömör alumínium tetősínekhez különféle kiegészítők, tartozékok erősíthetőek biztonságosan. A modell konfigurációjától, gumiabroncsaitól és a piacoktól függően az UX defektjavító készlettel, defekttűrő abroncsokkal vagy hagyományos pótkerékkel kapható. A második generációs, és a korábbiaknál csendesebb, kényelmesebb futású defekttűrő abroncsokkal a jármű defekt esetén sík úton akár 80 km/órás sebességgel is haladhat, és 160 km távolságot tehet meg.

Képzeletgazdag technológia

A Lexus tervezői kifinomult atmoszférát hoztak létre, amelynek része az integrált LED-es hangulatvilágítás. Elegáns, fehér fények világítják meg elöl a lábteret, a kesztyűtartót, a középkonzol kapcsolóit, és ugyancsak ilyen fényforrások találhatók a mennyezeti világításban, a térképolvasó lámpáknál és a csomagtartóban is. Az UX-ben egygombos rendszerrel szabályozható a szellőzés légbefúvásának iránya. A kétfunkciós kialakításnak köszönhetően a légbefúvó nyílások nagyobbak lehetnek, így a berendezés hatékonyabban és csendesebben is működik.

A Luxury felszereltségű modellekben a légáramlást szabályozó kapcsolókat LED-es fényforrások világítják meg, amelyek az áramot nem vezetéken kapják: a LED-ek működéséhez szükséges energia elektromágneses rezonancia útján keletkezik, és két azonos frekvencián rezgő, egymás melletti tekercs hatására jön létre. A Lexus LC kupé hátsó lámpáiból már ismerős technológia alkalmazásával, a kezelőszervek megvilágításához különleges tüköroptikát használtak, ami – bár a tükröződő felület csupán 3 mm vastag – mély, és lebegő fényhatást kelt.