Miközben a Toyota és prémium márkája, a Lexus standján a 2019-es Genfi Autószalonon a legnagyobb érdeklődés a kétségkívül a sport modelleket, az Európában először látható, 17 év után visszatérő sportautó legenda Toyota Suprát, a Lexus teljesítményautók csúcsát képviselő vadonatúj Lexus RC F Track Editiont, és a Lexus LC kabrió tanulmány világpremierjét övezte, a világ legzöldebb autógyártója szép csendben nagyon fontos bejelentést tett.
A részben vagy teljesen elektromos autók tavalyi világszintű értékesítésének mintegy 70%-át jegyző, és eddig világszinten összesen több mint 13 millió (Európában több mint 2 millió) környezetbarát hibrid elektromos autót értékesítő japán autógyártó ugyanis nyilvánosságra hozta a következő évekre vonatkozó terveit, amelyben egy sor akkumulátoros elektromos, plug-in hibrid elektromos és hidrogén üzemanyagcellás elektromos modell bemutatása is szerepel.
A Toyota, és prémium márkája, a Lexus neve egyet jelent a környezetbarát autózással: a japán autógyártó tavaly közel 1,7 millió hibrid elektromos autót értékesített világszerte (ebből 480 ezer Európában talált gazdára), összesen pedig több mint 13 milliónál tart, ami többszöröse az összes többi autógyártó által eladott részben vagy teljesen elektromos autók számának.
Tavaly a világ zöld autó értékesítésének mintegy 70%-át a Toyota és a Lexus jegyezte, Európában a Toyota eladások 46%-át, a Lexus értékesítéseknek pedig mintegy 97%-át tették ki a hibridek. Ha ez nem lenne elég, a japán autógyártó kínálja a világ legszélesebb öntöltő hibrid elektromos modellportfólióját, Európában 17, világszerte 39 modellel. Tavaly egyébiránt a Toyota jegyezte a világ legnépszerűbb hibrid elektromos (C-HR), plug-in hibrid elektromos (Prius Plug-in Hybrid) és hidrogén üzemanyagcellás elektromos (Mirai) autóját is.
Azt tehát régóta tudni lehet, hogy szemben néhány versenytárssal, amely jelenleg még inkább kommunikációs céllal kínál vagy jelent be részben vagy teljesen elektromos modelleket, az eladásaiban azonban ezek csak marginálisan jelennek meg, a Toyota és a Lexus tényleg azt adja el amit kommunikál: környezetbarát zöld autókat. Éppen ezért nagyon fontos az abszolút zöld, melléktermékként tiszta vizet kibocsátó hidrogén üzemanyagcellás technológia, és az akkumulátoros elektromos autózást a közeljövőben forradalmasító szilárdtest akkumulátorok fejlesztésében is élenjáró Toyota genfi bejelentése.
A fő csapást volumenben továbbra is az öntöltő hibrid elektromos modellek (HEV) jelentik
A Toyota Genfben bejelentette, hogy 2019-re (az eredetileg tervezettnél egy évvel hamarabb) a tervei szerint európai értékesítéseinek minimum 50%-át teszik majd ki a városi forgalomban akár 50-70%-ban tisztán elektromos üzemű, károsanyagkibocsátás mentes közlekedést lehetővé tevő hibrid elektromos modellek, 2021-re pedig már 60% a cél.
A világ legfejlettebb, negyedik generációs hibrid elektromos hajtását jegyző vezető zöld autógyártó emellett megerősítette abbéli elkötelezettségét, miszerint 2025-re egyetlen olyan autót sem kínál majd, amely ne lenne elérhető valamilyen részben vagy teljesen elektromos hajtással (hibrid elektromos, plug-in hibrid elektromos, akkumulátoros elektromos vagy hidrogén üzemanyagcellás elektromos).
2030-ra a Toyota világszinten minimum évi 5,5 millió részben vagy teljesen elektromos autó eladásával számol, amelyből több mint 1 millió darabot tesznek majd ki a zéró CO2-kibocsátású akkumulátoros elektromos és hidrogén üzemanyacellás elektromos modellek. Az idei évben egyébiránt a Toyota és a Lexus egészpályás letámadásra készül az öntöltő hibrid elektromos modelljei révén: 2019-ben érkezik ugyanis a hazai piacra is a vadonatúj Toyota RAV4 hibrid crossover, a három karosszéria változatban is elérhető vadonatúj Toyota Corolla hibrid (a világ első autója amely két eltérő teljesítményű hibrid hajtással is rendelhető lesz), a vadonatúj Toyota Camry hibrid felsőkategóriás limuzin, az új Lexus RC hibrid sportkupé, a vadonatúj Lexus ES hibrid felsőkategóriás luxuslimuzin és a vadonatúj Lexus UX hibrid crossover.
Jönnek a Toyota és Lexus plug-in hibridek (PHEV)
Az öntöltő hibrid elektromos hajtás mellett a Toyota jegyzi az egy hálózatról is tölthető addicionális akkumulátor révén további tisztán elektromos kilométerek megtételére képes plug-in hibrid elektromos hajtást is. A világ leghatékonyabb és legnagyobb tisztán elektromos hatótávját kínáló plug-in hibrid elektromos hajtását a Toyota Prius Plug-in Hybrid kínálja, amely nem véletlenül bizonyult tavaly a világ legnépszerűbb plug-in hibridjének. Jóllehet a Toyota a felhasználói tapasztalatok miatt (miszerint a plug-in hibrid autók vásárlóinak jó része nem tölti az autóját és full hibridként használja) a plug-in hibrid kínálatának növelését nem tekintette priortásnak, a piaci igényekre reagálva a vállalat Genfben bejelentette, hogy 2020-tól évente minimum egy plug-in hibrid modellel bővíti majd európai kínálatát. Kínában egyébiránt a tervek szerint még idén megkezdődik a Toyota Corolla és a Toyota Levin plug-in hibrid elektromos változatának forgalmazása. A jövő év során pedig várhatóan bemutatkozik majd az első teljesen elektromos Lexus modell is.
Érkeznek a Toyota és Lexus akkumulátoros elektromos autók (BEV)
Az akkumulátoros elektromos hajtást néhány éven belül forradalmasító szilárdtest akkumulátorok vezető fejlesztőjeként a Toyota ugyan nem tekintette prioritásnak az elektromos meghajtás jelenlegi generációjával működő autók bemutatását, a vállalat azonban e tekintetben is reagált a piaci igényekre. A Toyota Genfben bejelentette, hogy 2020-tól kezdődően rövid idő alatt 10 akkumulátoros elektromos modellt mutat be világszerte, amelyek közül 3 legkésőbb 2021-ig Európában is kapható lesz. Az első akkumulátoros elektromos Toyota Kínában kerül forgalmazásra: 2020-tól itt kezdi majd meg a vállalat a C-HR / IZOA elektromos változatának értékesítését.
Komoly áttörés várható hidrogén üzemanyagcellás fronton is (FCEV)
A Hidrogén Tanács egyik alapító tagjaként a Toyota az elmúlt években 5600 a hidrogén üzemanyagcellás technológiával kapcsolatos szabadalmat osztott meg ingyenesen a versenytársaival az abszolút zöld technológia mielőbbi széleskörű elterjedését elősegítendő. A hidrogén hajtás vezető fejlesztőjeként a Toyota nem csupán a világ legnépszerűbb hidrogén üzemanyagcellás autóját (Mirai) kínálja, de kínálatában szerepel már a technológiával hajtott busz (Sora), teherautó (Portal) és targonca is. A Toyota azon felül, hogy Japánban a hidrogén infrastruktúra kialakításának felgyorsítását is aktívan támogatja, Genfben bejelentette, hogy a 2020-as évek közepéig további hidrogén üzemanyagcellás személyautók és haszongépjárművek bemutatását tervezi.